Ostrom helyett szépítés

Publikálva: 2017. február 8.

Évek óta példaszerűen működik Szigetváron a közfoglalkoztatási program, a város ezt az értékteremtő munkát kívánja folytatni. Az idei programban több mint százan dolgozhatnak Szigetvár szépítésén, komfortosabbá tételén egészen 2018. február végéig. Tavaly a Szigetvári Roma Nemzetiségi Önkormányzattal és a Cigány Integrációt Segítő Érdekvédelmi Egyesülettel közösen is számos munkát végeztek el.

A Baranya megyei városban a tavalyi közfoglalkoztatási programnak köszönhetően felújítottak hat régi, rossz állapotú buszmegállót, és elkezdték a Hobol felé vezető úton a temetővel szembeni terület rendezését. Hét faházat építettek fel, amelyekhez hamarosan egy teniszpályát és egy kosárlabdapályát is kialakítanak szociális blokkal. A tervek szerint mindezek által a hely kisebb közösségek találkozási pontjaként funkcionálhat majd a jövőben.
Elsődleges cél a város komfortosabbá tétele a helyi lakosok, valamint a turisták, látogatók számára. Ennek érdekében felújították a régi utcai bútorokat, valamint újakat is kihelyeztek. A közfoglalkoztatási program keretében mezőgazdasági, helyi sajátosságokra épülő tevékenységek is megjelennek, továbbá célfeladat a belvízelvezetés, a mezőgazdasági utak rendbetétele, a közúthálózat karbantartása, valamint az illegális hulladéklerakó helyek felszámolása. Lehetőség nyílik az elavult géppark megújítására is.
 A Kisváros Nonprofit Kft. szintén tervezi egy hosszabb távú közfoglalkoztatási program indítását. Az önkormányzati képviselők részéről benyújtott igények és javaslatok szakmai szempontjai alapján osztották el a feladatokat az önkormányzat és a vállalkozás közt.
A munkatervben így tervezett tevékenységként helyet kapott a moziparkban lévő sétányok gyöngykavicsozása, az Eppingen tér felújítása és karbantartása, a Kisváros Nonprofit Kft. tulajdonában lévő épületek, valamint a sportpálya öltöző épületének rekonstrukciója.

(Forrás: Dunántúli Napló)

Menü

Navigáció