A hajléktalanná vált családok számára csak speciális átmeneti otthonok nyújtanak segítséget abban, hogy ne veszítsék el gyermekeiket. Ezért is nagy jelentőségű a hajdúböszörményi Katica Családok Átmeneti Otthonának új épülete, amely a Belügyminisztérium támogatásával készült el. Az épületet 2018. február 13-án ünnepélyes keretek között adta át dr. Hoffmann Imre közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár.

A Baptista Szeretetszolgálat korábban már több közfoglalkoztatási programot is szervezett a hajléktalanok megsegítése érdekében. Mára több telephelyen és több szociális ellátási típusba integrálták a közfoglalkoztatási programokat. A mintaprogramjaikban részt vevők számára a foglalkoztatáson túl lakhatást és szociális segítségnyújtás is biztosítanak.

A hajdúböszörményi Katica Családok Átmeneti Otthona 2017-ben kapcsolódott be a Baptista Szeretetszolgálat hajléktalan mintaprogramjába és vállalta, hogy lakóik számára olyan mintaértékű programot vezetnek be, mely révén a munkaképes álláskereső felnőttek jövedelemhez tudnak jutni. A program keretében a Belügyminisztérium támogatásával az intézmény új ingatlanba tud átköltözni, mely megújult, méltó körülmények között fogadja a jövőben a családokat. Az ingatlan átalakításával egy olyan szociális intézmény jött létre, amely a férőhely biztosításán túl foglalkoztató helyiségekkel, és két apartman helyiséggel is rendelkezik. 

A foglalkoztató helyiségek célja, hogy azoknak a kisgyermekes édesanyáknak, akik nem tudják megoldani a gyermekek felügyeletét a munkaidő alatt, számukra a közfoglalkoztatási program keretében foglalkoztatást biztosítanak, például lakástextíliákat varrnak, javítanak, dísztárgyakat készítenek. Ezen dísztárgyak és lakástextíliák a saját lakókörnyezetük, illetve egyéb szociális intézmények szépítését szolgálják. 

Az apartman helyiségek, azok számára jelentenek segítséget, akik az intézményt már el tudják hagyni, nem szorulnak családgondozásra és rendelkeznek piaci munkahellyel, de még nincs annyi megtakarításuk, hogy önálló lakhatást biztosítsanak maguknak. 

Mint azt dr. Hoffmann Imre helyettes államtitkár köszöntőjében elmondta: „A 2018. évi országos hajléktalan közfoglalkoztatási mintaprogram megvalósításának célja továbbra is a hajléktalan személyek számára hasznos, értékteremtő tevékenység biztosítása, életminőségük javítása. A Belügyminisztérium kiemelten fontosnak tartja, hogy a program hajléktalan résztvevői szolgáltatásokban részesüljenek, ezáltal komplex módon kapjanak olyan lehetőségeket, amely a társadalomba történő visszailleszkedésüket segíti. Az idei évben induló programok 32 közfoglalkoztató által közel 800 hajléktalan részére biztosítanak majd munkalehetőséget.” Hozzátette: „A Kormány kiemelt célként határozta meg a hajléktalanok társadalmi beilleszkedésének elősegítését. E cél megvalósításához nagyban hozzájárult a Baptista Szeretetszolgálat Utcafront menedék által tervezett hajléktalan mintaprogramja.”