A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kőtelek a környező településekkel összefogva Köztestületi Tűzoltósággá alakította át helyi tűzoltó egyesületét. Az átalakulás egyik feltétele egy tűzoltólaktanya létrehozása volt, amelyet 2017. február 22-én adtak át ünnepélyes keretek között. Az ünnepségen beszédet mondott dr. Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára, Bene Ildikó országgyűlési képviselő és Lovász Tibor polgármester.

A köztestületi tűzoltósággá fejlődéshez két feltételt kellett teljesíteni: az első a felszerelések tárolásához szükséges egybeépített garázs biztosítása volt, ami a 2015. évi helyi sajátosságra épülő közfoglalkoztatási program keretében elkészült.  A másik kritérium egy tűzoltó laktanya kialakítása volt. Ez utóbbihoz az önkormányzat biztosított ingatlant, s a rajta található szolgálati lakás felújításával, átalakításával lehetőség nyílt a tűzoltó laktanya kialakítására.

 

A Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakmailag indokoltnak minősítette a helyi központ kialakítását, e mellett pedig vállalta a technikai felszerelés biztosítását is. A beruházás 15 fő közfoglalkoztatott bevonásával valósult meg, a laktanya 12-14 fő számára biztosít majd munkahelyet.