Közfoglalkoztatási kiállítást rendezett a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal. A közfoglalkoztatási kiállítás elsődleges célja az volt, hogy a megyében működő közfoglalkoztatók és a közfoglalkoztatás alapjain szerveződő szociális szövetkezetek bemutathassák programjaikat, eredményeiket, jó gyakorlataikkal ötletet adjanak más településeknek. Ugyanakkor fontos volt az is, hogy a lakosság körében erősítsék azt a tényt, hogy a 2011-től elindult értékteremtő közfoglalkoztatási programokban dolgozó közfoglalkoztatottak valóban értékeket és a közösség számára hasznos termékeket állítanak elő.

Dr. Kállai Mária kormánymegbízott köszöntőjében kiemelte, hogy „a közfoglalkoztatásban dolgozók többsége újra hasznosnak érezheti magát, munkája révén hozzájárul a társadalmi értékteremtéshez. A közfoglalkoztatás gazdasági haszna tehát vitathatatlan, mivel az előállított termékek értékesíthetők, piacképesek.”

Dr. Hoffmann Imre közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár megnyitó beszédében méltatta a megye kiemelkedő közfoglalkoztatási eredményeit, illetve köszönetét fejezte ki a színvonalas, sok látogatót vonzó bemutató megszervezéséért. Mint mondta: „Amikor 2010-ben ezt a feladatot átvettük, akkor a foglalkoztatási ráta Magyarországon az Európai Unión belül a legalacsonyabb, mindössze 59,9% volt, most 71,5% és az iránycél 75%. Megítélésem szerint ezt a célt el fogjuk érni” – fogalmazott. Hozzátette: „A foglalkoztatás-politikusok munkaerő-piaci eszköznek hívják e programot, és az is. Amikor körülnézünk, láthatjuk, hogy olyan közfoglalkoztatási programok mutatkoznak be, amelyek valóban a települések, illetve a helyi lakosság igényeihez igazodnak.” Beszéde végén felhívta a figyelmet, hogy „szeptember 22-én és 23-án Országos Közfoglalkoztatási Kiállítás kerül megrendezésre a Vajdahunyad Várban és környékén, amelyet egy nemzetközi konferencia előz majd meg, mert - tette hozzá a helyettes államtitkár - igen nagy az érdeklődés e magyar módszer iránt.” Dr. Bene Ildikó országgyűlési képviselő asszony köszöntőjében a közfoglalkoztatási programok sikerét, fontosságát és létjogosultságát hangsúlyozta.



A közfoglalkoztatási kiállításon 28 település, 3 szociális szövetkezet és 1 nonprofit Kft. mutatta be Szolnok város főterén a közfoglalkoztatási programokban előállított és megtermelt termékeiket. Az érdeklődők megismerhették a mezőgazdasági, a helyi sajátosságokra épülő értékteremtő programok keretében végzett tevékenységeket, elért eredményeket.



A mezőgazdasági programokat megvalósító közfoglalkoztatók igen kreatívan mutatták be az általuk megtermelt fokhagymát, sárgarépát, napraforgót, kukoricát, tököt, paprikát, sőt, erre az alkalomra dinnyét is faragtak. Bemutatták a csipkeverés, kunhímzés, rongyszőnyeg-szövés technikáival készült táskákat, szatyrokat, díszpárnákat, játékfigurákat. A helyi sajátosságra épülő program sokszínűségét mutatták a fából faragott szabadtéri bútorok, térkövek, kerámiák, méhviasz gyertyák.
A rendezvényt színesebbé tették a kulturális műsorok: néptánccsoportok, modern tánc, ének-zene, népdalkörök. A Tiszaörsről érkező Boróka Bagázs Néptánccsoport szatmári, kalocsai, sárközi és legényes táncokat mutatott be. A kulturális program zárásaként a Kunhegyesről érkező Búzavirág Népdalkör citerakísérettel népdalcsokrot adott elő.

Meglehetősen sokszínű közfoglalkoztatási programok futnak a megyében

2017-ben Jász-Nagykun-Szolnok megyében már 57 település részvételével valósulnak meg járási startmunka programok. Idén is jelentősek az értékteremtő programok, amelyek mellett továbbra is jelen vannak a szociális jellegű projektek. A települések a mezőgazdasági és helyi sajátosságokra épülő programokban megtermelt javakat széles körben pl. közétkeztetésben, vagy szociális juttatásként használják fel. Több önkormányzat az előző években indított értékteremtő programját piaci alapra helyezi és szociális szövetkezetet, nonprofit kft-t hoz létre, ahol piaci munkalehetőséget biztosít a korábban közfoglalkoztatásban dolgozók részére. Ilyen példát látunk Tiszaigaron, Tiszaszentimrén, Tiszaörsön, Jászszentandráson.
 
De a közfoglalkoztatás még számos területen megmutatja jótékony hatását, így a „Munkalehetőség a jövőért Szolnok” Nonprofit Kft. 26 fő hajléktalan közfoglalkoztatását valósítja meg országos mintaprogram keretében, 2017. március 16. és 2018. február 28. közötti időszak alatt. Ezen kívül Berekfürdő Község Önkormányzata mintaprogram indítását kezdeményezte, melynek célja a mezőgazdasági programban megtermelt termékek feldolgozásához szükséges gyümölcs- és zöldségfeldolgozó üzem létrehozása. Rákóczifalva komplex közfoglalkoztatási mintaprogramjában átlagosan 30 főt foglalkoztatnak 2017. május 1. és 2018. április 30. között, míg Tiszaörsön beruházási program keretében 2016-óta sajtüzem működik. A Váci Egyházmegyei Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. a kertészet és gyógynövénytermesztés alapjait kívánja megvalósítani közfoglalkoztatási mintaprogram keretében.