A már hagyományosnak mondható Hajdúsági Expo szakmai programja az idén is kitűnő lehetőséget nyújtott az itt élő agrárszakemberek, vállalkozások, üzletemberek találkozására, konzultációjára. A négy napos rendezvényen öt hajdúváros közfoglalkoztatási programjai, illetve az programokban előállított termékei is bemutatkoztak.

A több napos EXPO rendkívül színes programmal várta a látogatókat. A legkiemelkedőbb és egyben legjobban várt attrakció a Traktorkarnevál volt: Hajdúböszörmény nagykörútján több európai országból ideérkezett versenytraktorokat mutattak be. A látványos gépi felvonulást tovább színesítették a veterán és az amatőr traktorok, kamionok, mindenfajta motoros jármű bemutatója, valamint a hajdúvárosok zenekarának hangulatos produkciója.

A rendezvény helyszínén, a Széchenyi István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium területén a program részeként bemutatták Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Hajdúhadház, Balmazújváros és Vámospércs közfoglalkozatási programját, illetve a programokban előállított termékeiket, terményeiket.

A teljesség igényével természetesen mindent nem lehetett bemutatni a kiállító - pavilonokban, de a látogatók rengeteg színes fotó révén megismerhették a közfoglalkoztatás munkafolyamatait, a beszerzett eszközöket, gépeket. A települések képviselői szívesen adtak további felvilágosítást az érdeklődőknek.