z élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 17. § (4) bekezdése szerint a földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani. Július 1-je után a területen levő parlagfű bírságot von maga után. A Földművelésügyi Minisztérium szakvéleménye szerint a hatékony védekezés érdekében legalább háromszori kaszálás szükséges.

A Belügyminisztérium a parlagfű-mentesítési feladatokat a Magyarország Parlagfű Elleni Rövid és Középtávú Védekezési Akciótervéről szóló 1230/2012. (VII.6.) Korm. határozat alapján végezi.

A parlagfű elleni védekezés hatékonyságának érdekében – a Földművelésügyi Minisztériummal egyeztetve – a Belügyminisztérium ötszöri kaszálást hajtott végre az év elejétől folyamatban levő közfoglalkoztatási programok keretében. A kaszálási ütemek optimális időpontjának meghatározása, valamint az V. ütem szükségessége nagyban függött az időjárástól. 2017. év időjárásának alakulása miatt, tekintettel a pollen helyzetre, a már elvégzett négy kaszálási ütem kiegészítéseként indokolt volt az V. kaszálási ütem indítása. 

A Földművelésügyi Minisztérium által megadott optimális kaszálási időpontok 2017. évre: 

1. kaszálás: május 15-19.

2. kaszálás: június 19-23.

3. kaszálás: július 10-14.

4. kaszálás: augusztus 7-11

5. kaszálás: szeptember 4-8.

Az öt ütemben a közfoglalkoztatottak által parlagfű-mentesített terület nagysága 2017. évben 103 218 032 m2, azaz 10 321,8 hektár, a bevont létszám 60 462 fő volt.

A parlagfű-mentesítési feladatokat a 2017. évi járási startmunka mintaprogramok keretében, jellemzően a mezőgazdasági, belvíz-elvezetési, mezőgazdasági földutak rendbetétele, belterületi közúthálózat karbantartása, illegális hulladéklerakó-helyek felszámolása programelemekben, az országos közfoglalkoztatási programokban, valamint a hosszabb időtartamú közfoglalkoztatási programban résztvevő közfoglalkoztatottak segítségével végezték el.

Közfoglalkoztatás keretén belül önkormányzati területeken, valamint állami tulajdonban lévő területeken (vízügyi, erdészeti, nemzeti parkok, közút, MÁV, ORFK) valósult meg a parlagfű-mentesítés a meghatározott időszakokban.

Hasonlóan az előző évekhez, az önkormányzatok és az országos közfoglalkoztatók a rendelkezésükre álló kapacitással mindent megtettek a parlagfű terjedésének megakadályozásáért. Az áprilisi  fagyos időjárás országos szinten segítette a parlagfű elleni védekezést, mert a már kikelt parlagfű csírákat és hajtáskezdeményeket elpusztította. 

Általános tapasztalat, hogy a nagymértékben megnövekedett építkezési területek, útépítések, közlekedési infrastrukturális beruházások következtében a megbolygatott területeken intenzívebb volt a növény elterjedése. 

A járási startmunka mintaprogramok tekintetében önkormányzati tulajdonú utak, önkormányzat tulajdonában lévő üres telkek, és a lakosság által bejelentett területek parlagfű-mentesítése történt meg, előzetes területfelméréssel, a meghatározott időszakokban történő folyamatos munkavégzéssel. A legveszélyeztetettebb területek a belvízelvezető árkok és a mezőgazdasági földutak mentén találhatók, ahol főleg csapadékos időjárás után folyamatosan ellenőrizték a gyomnövények növekedését. A munkavégzések alkalmával megtisztításra kerültek az önkormányzati területek, belterületi közterületek, útpadkák, terek, kerékpárutak, temetők, közösségi épületek környéke, játszóterek, illetve ahol még található, az évek óta elhanyagolt, fertőzött területek is.

A visszajelzések alapján a parlagfű-mentesítés negyedik ütemének kezdetéig a kevés csapadék és a nagy forróság hatására a parlagfű növekedési üteme stagnált, amely nagymértékben megkönnyítette a munkát. Az ötödik ütem időszakára a többszöri irtás következtében a települések belterületein alig, a külterületeken valamivel sűrűbben található parlagfűvel szennyezett terület. Jelentősebb fertőzöttség azokon a szántóföldi területeken jelent meg, ahol a belvíz miatt a növényzet kipusztult és a terület száradása után a parlagfű tömegesen elterjedt. 

A megfelelő időben és módon, az optimális vágási magasságot szem előtt tartva elvégzett védekezéssel minimálisra csökkenthető a levegőbe kerülő virágpor mennyisége és megakadályozható a növény elterjedése. Nagyon fontos a munkák ütemezése, az észlelt vagy (a korábbi évek tapasztalatai alapján) potenciálisan fertőzött területek állapotfelmérése, a munkaterületek kijelölése, a folyamatos megfigyelés, koordináció és ellenőrzés. A közfoglalkoztatottak munkájukkal hozzájárulnak az egészséges környezet biztosításához, a polgármesterek és a munkavezetők jelzése alapján a parlagfű-mentesítési feladatok teljes mértékben megoldottak a településeken.

Az önkormányzatok az előző évek tapasztalatai alapján nagy hangsúlyt fektettek a területek utóellenőrzésére is. Fontosnak tartják a lakosság tájékoztatását a parlagfű közegészségügyi, környezeti és gazdasági károsító hatásáról, valamint törekednek arra, hogy a települések lakossága megismerje a jogszabályban előírt kötelezettségeket a gyommentesítés területén, illetve hogy azoknak eleget is tegyenek.

Több település jelezte, hogy a korábbi évek szisztematikus védekezése következtében területükön nagymértékben csökkent a parlagfű fertőzöttség, annak ellenére, hogy a fenntartási területekbe külső településrészek is beletartoznak.

Összességében az is elmondható, hogy közfoglalkoztatottak nem kizárólag a Földművelésügyi Minisztérium által meghatározott időszakokban, hanem a tartós eredmény elérése érdekében a közfoglalkoztatási programok időtartama alatt folyamatosan végezték az allergén gyomnövények irtását.