A Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy 2016. június 22-én, Kiskőrösön nyitotta meg országos hajléktalan mintaprogramját. Az eseményen a szeretetszolgálat bemutatta a közfoglalkoztatási programjuk mezőgazdasági moduljának megvalósulását, működését, illetve beszámoltak hosszú távú céljaikról és terveikről is. Komplex programjuk segítségével a hajléktalanok lakhatási és munkalehetőséget kapnak, a munkába és a helyi társadalomba történő beilleszkedésüket pedig nagy tapasztalattal rendelkező szociális munkások segítik. A megnyitón részt vett Réthy Pál, a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárságának főosztályvezetője is.

Az előző években megvalósított hajléktalan közfoglalkoztatási programok tapasztalatai alapján a 2016. évi program tervezésébe még több közfoglalkoztatót sikerült bevonni, köztük civil szervezeteket, egyházakat, önkormányzatokat és önkormányzati nonprofit gazdasági társaságokat is. Az országos hajléktalan mintaprogram keretében idén a Belügyminisztérium 781 fő hajléktalan személy közfoglalkoztatására biztosított lehetőséget. A program a főváros, valamint 17 megye 30 közfoglalkoztatóját érinti, amelyek egyike a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy is.

 A szeretetszolgálat által indított hajléktalan mintaprogram egy szociális szolgáltató és foglalkoztató központ két új elemét jelenti:

  • egy rászorulók számára nyitva álló szociális mosási, mosatási és fürdési lehetőséget biztosító helyiséget Budapesten, valamint
  • egy Kiskőrösön megvalósuló mezőgazdasági tevékenységet végző modult, amely stabil állandó munkát jelent a tevékenység megvalósításában részt vevő hajléktalanok számára. 

A Kiskőrösi program a vidékről Budapestre került és hajléktalanná vált személyek számára biztosít munkalehetőséget, mindaddig, amíg az elsődleges munkaerőpiacon el nem tudnak helyezkedni. 

Opauszki György, a Kiskőrösön működő Filadelfia Integrált Szociális Intézmény vezetője a megnyitón elmondta, hogy a programban részt vevő emberek élethelyzetének javításához szükséges szakmai hátteret szociális munkások segítségével dolgozták ki. Az intézmény a programban részt vevő hajléktalan személyek számára lakhatási és napi étkezési lehetőséget is nyújt. A támogatott lakhatást az intézmény tulajdonában lévő családi házak biztosítják, amelytől a programból továbblépők sem esnek el. 

A mintaprogramban olyan mezőgazdasági tevékenységeket végeznek, mint a fóliasátras növénytermesztés, gombatermesztés, szabadföldi növénytermesztés. A bemutatott fóliasátrakban egynyári konyhakerti növények (pl. uborka, paradicsom, paprika, salátafélék, stb.) termesztését az év nagy részében lehet végezni, a gombasátorban egész évben termeszthető csiperkegomba terem. A szabadföldi növénytermesztés (pl. burgonya) a termesztési időszakban és az utána történő betakarítási feldolgozási időszakban biztosít munkát a közfoglalkoztatottak számára. A programban megvalósítandó növénytermesztési tevékenységeket a Filadelfia Szeretetház alkalmazásában álló agrármérnök szakember felügyeli és irányítja. A feladatok a jövőben olyan kiegészítő, foglalkoztatást lehetővé tevő tevékenységekkel bővíthetőek, mint az élelmiszer feldolgozását, szelektálását végző üzem, vagy az élelmiszerek tartósítását, fagyasztását biztosító hűtőház. 

További képek a galériában.