A közfoglalkoztatás aktiválási rátája a közfoglalkoztatásnak, mint foglalkoztatáspolitikai eszköznek, mint az álláskeresőket aktivizáló támogatásnak a súlyát mutatja meg egy adott térségben a nyilvántartott álláskeresők és a közfoglalkoztatottak együttes számához képest. A mutató azt fejezi ki, hogy a közfoglalkoztatás célcsoportját jelentő álláskeresők mekkora százalékát aktivizálta a közfoglalkoztatás.

Aktiválási ráta, a közfoglalkoztatottak átlagos létszáma, a nyilvántartott álláskeresők átlagos zárónapi létszáma 2018 és 2022. január-március között

Forrás: NISZ adattárház

Országosan a közfoglalkoztatás aktiválási rátája 24,6%-ot tett ki 2022. január- márciusban. Értéke 2016 óta, 2020-ig folyamatosan csökkent (ezt kisebb emelkedés, stagnálást követte a pandémiás válság éveiben) és a közfoglalkoztatottak létszámának mozgását követi. A 2018-os 34,7%-ot követően érteke 10 %-ponttal mérséklődött, 2021-ben így 24,7%-ot mutatott.

Aktiválási ráta megyénként 2021-ben, %

Forrás: NISZ adattárház, a területi egység alapja az egyén lakóhelye

Az aktiválási mutató jelentős területi különbségeket mutat. Az álláskeresők számához mérten a legnagyobb a közfoglalkoztatás révén megvalósult aktiválás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében figyelhető meg, ahol 10-ből 4 egyént sikerült a közfoglalkoztatásba bevonni. Emellett említésre méltó Borsod-Abaúj-Zemplén és Békés megye rátája is (32,5%; 32%). 

Az aktiválási ráta területi idősora letölthető innen.