A Belügyminisztérium kezdeményezésére az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA nKft.) 2016. június 21-én meghirdette a „Fókuszban az önkormányzati tagsággal rendelkező szociális szövetkezetek támogatási programját, amely elsősorban a közfoglalkoztatás alapjain szerveződő szociális szövetkezetek fejlesztését és önfenntartóvá válását hivatott elősegíteni.

Annak érdekében, hogy minél több sikeres pályázat valósulhasson meg, és a közfoglalkoztatás alapjain szerveződő szociális szövetkezetek a közeljövőben a kistelepülések meghatározó munkáltatóivá válhassanak - 2016. július 07-én csütörtökön 11 órától a Belügyminisztérium színháztermében - a Fókusz pályázati programhoz kapcsolódó részletes tájékoztató rendezvény kerül megszervezésre.

A tájékoztató rendezvényen a pályázati programot lebonyolító OFA nKft. munkatársaitól kapnak első kézből információt a sikeres pályázáshoz és megvalósításhoz kapcsolódó releváns szakmai és pénzügyi feltételekről.  

A tájékoztató rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!  2016. június 30-áig az OFA nKft. erre rendszeresített regisztrációs felületén keresztül tudnak regisztrálni: http://goo.gl/forms/iTWoLruDhcohuWhk2

A Fókusz programmal kapcsolatban felmerülő kérdéseik esetén az OFA nKft. Ügyfélszolgálati Irodáinak munkatársai nyújtanak segítséget, az alábbi telefonos elérhetőségeken, vagy a központi zTajjTFp82x0RmyAMZm9rdXN6QG9mYS5odQ== e-mail címen:

  • Központi-és Közép-Magyarországi Ügyfélszolgálati Iroda 1/555-2900
  • Dél-Alföldi Ügyfélszolgálati Iroda 62/889-107 
  • Dél-Dunántúli Ügyfélszolgálati Iroda 72/889-105
  • Észak-Alföldi Ügyfélszolgálati Iroda 52/531-880
  • Észak-Magyarországi Ügyfélszolgálati Iroda 46/887-010
  • Közép-Dunántúli Ügyfélszolgálati Iroda 22/806-303
  • Nyugat-Dunántúli Ügyfélszolgálati Iroda 94/887-003

További segítséget jelent a programhoz rendszeresített Gyakran Ismételt Kérdések Válaszok felülete, amely lehetőséget biztosít a felmerülő kérdések részletes taglalására, megválaszolására. A felület elérhetőségéről a 2016. július 07-én megrendezésre kerülő szakmai rendezvényen részletes tájékoztatást kapnak.