„Tiszagyulaházi közmunkaprogram szakmai napja” címmel szerveztek közfoglalkoztatási program-bemutatót a Hajdú-Bihar megyei településen 2017. május 2-án. A program apropóját az adta, hogy elkészült egy fűtési rendszerrel ellátott modern, 120 négyzetméteres fóliasátor, amelyet a 2016. évi TÖOSZ Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok pályázaton elért első helyezésért kapott díjból építettek fel.

Az eseményt Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke nyitotta meg, aki beszédében méltatta a Tiszagyulaházán elért eredményeket és szót ejtett a közfoglalkoztatási rendszer jelenéről és jövőjéről. Mikó Zoltán polgármester előadásában bemutatta a 736 lelket számláló településen működő közfoglalkoztatási programokat, azt, hogy 2012-től napjainkig hogyan fejlődött a mezőgazdasági program és ezen belül a virágtermesztés. Ismertette a betonelem gyártást, a paprika-krémek készítését, és az idén új programelemként megjelenő varroda munkáját. Prezentációjában az eddigi eredmények bemutatásán túl vázolta a település önkormányzatának jövőbeni elképzeléseit is.

A program második részében a résztvevők megtekinthették a 2016. évi TÖOSZ Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok pályázat első helyezéséért kapott díjból felépített 120 négyzetméteres fűthető fóliasátrat, amely a korábbi közfoglalkozatási támogatásból épített három fóliához kapcsolódik. A sátrakban illetve az ehhez csatlakozó filagóriákban jelenleg 40 ezer darab egynyári virágpalántát nevelnek, ami a település „export” cikke.



Barter és üzleti kapcsolatok révén a virágok eljutnak a megye több járásába, illetve a szomszédos megyék településeire, ahonnan cserébe többi között fa szobrok, kerékpártárolók, faragott padok, homoktövis termékek, és papírból készült dísztárgyak érkeznek. Ez utóbbi kapcsolatból született egy együttműködés, amelynek során a Tiszagyulaházán készült paprikakrémek a Nagyrábén készült kosarakban kerülnek a vevőkhöz.