Második alkalommal szervezett Közfoglalkoztatási Kiállítást a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya. Az eseményt dr. Kállai Mária kormánymegbízott nyitotta meg, majd dr. Hoffmann Imre közfoglalkoztatásért felelős helyettes-államtitkár köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően Szalay Ferenc polgármester, a megyeszékhely közfoglalkoztatásáról beszélt. A programnak helyt adó településen 27 kiállító mutatta be a közfoglalkoztatásban elért eredményeit. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye idén első ízben rendezett közfoglalkoztatási kiállítást és vásárt. A rendezvény igen sikeres volt, mintegy 700 látogató tekinthette meg a megyei közfoglalkoztatás értékeit.