A közfoglalkoztatás ötven helybélinek jelent megélhetést a dél-somogyi Homokszentgyörgyön. A kitartó és pontos munkát a Belügyminisztérium elismeréssel jutalmazta tavaly decemberben, amelyhez ötmillió forint támogatás is járt.

A településen több mint tíz éve gazdálkodnak önkormányzati területeken, s amint lehetett, beléptek a közfoglalkoztatásba is. Gondos kezek ápolják az önkormányzati kertekben a gyerekek tányérjára kerülő helyi zöldségféléket. Az önkormányzat három hektáron gazdálkodik, így minden olyan zöldséget megtermelnek, amire az I. István Általános Iskolában működő konyhának szüksége van. Nagy mennyiségben takarítanak be többi között vörös- és fokhagymát, burgonyát, paradicsomot és paprikát. Ezekből főzik az iskolások, óvodások és a szociális ellátásban részesülők ebédjét. A mezőgazdasági munkákat végzők képzést is kaptak, s akik addig még nem tudták, megtanulták, hogyan kell gondozni a növényeket. Homokszentgyörgyön mintegy százhúsz segélyezett van, s igyekeznek minél több embernek megélhetést biztosítani.

Forrás: Somogyi Hírlap