Komlón tavaly összesen 1193 fő vett részt hosszabb-rövidebb ideig a különféle közfoglalkoztatási programokban. Többféle tanfolyamot – pl. kőműves, targoncakezelő és ápoló – indítottak, amelyek sokaknak segítettek állást találni az elsődleges munkaerőpiacon.

A legszerteágazóbb feladatköröket a Városgondnokság látta el, ők több mint 800 közfoglalkoztatottnak adtak munkát 2016-ban. Programjukban zöldségeket és gombákat termesztettek, nyersanyaggal ellátva a közétkeztetést.
Fontos mérföldkő, hogy tavaly elindulhatott a savanyító-üzem, a tésztagyár pedig szociális szövetkezetté alakulva önfenntartóvá vált. A mezőgazdasági tevékenység mellett számos közfoglalkoztatott dolgozott az önkormányzati területek karbantartásán. Ez nem csak a belterületi parkok, virágágyások és fák, hanem a város tulajdonában lévő erdők, valamint a 26 hektáros energiaültetvény gondozását is jelentette.
A közfoglalkoztatásnak köszönhető számos járda, lépcsősor és parkoló felújításra került, amelyhez az építőanyagot – a szintén a közfoglalkoztatás kereteiben működtetett – betonelem-gyár állította elő. A közfoglalkoztatottak szakértelmének köszönhető több önkormányzati bérlakás felújítása, sőt a Nagy László utcában új, bérbe adható lakások felépítése is. Utóbbi jelenleg is zajlik, hamarosan tető alá kerül az épület.
Az év során egyre több ember lépett ki a közfoglalkoztatásból és talált „hagyományos" állást az elsődleges munkaerőpiacon, vagy indított vállalkozást. A megmaradt álláskeresőkkel azonban az idei évben is folytatni szeretnék az értékteremtő munkát.

(Forrás: feeds.pecsiujsag.hu)