A Magyar Máltai Szeretetszolgálat nagy tapasztalattal rendelkező karitatív szervezetként a szegregátumok összefonódó problémáira saját modellt dolgozott ki. Kovács Gábor, a Szeretetszolgálat foglalkoztatási programjainak vezetője szerint sikeres központi programokat csupán helyi tapasztalatok alapján lehet elindítani.

Melyek egy jó program elengedhetetlen elemei?

Amikor dolgozni kezdünk valahol, akkor alapvetően nem egy foglalkoztatási, vagy munkaerő-piaci helyzetet próbálunk megoldani. A szegregátumokban egy, az intézményesített megoldásoktól különböző modellt valósítunk meg, de nem csupán a kistelepüléseken, hanem nagyvárosi telepeken is. Mind a kétféle helyszínen számos hasonló problémákkal szembesülünk. Amikor először megjelenünk valahol, még nem is tudjuk pontosan, hogy mit fogunk csinálni. Egy-egy helyszínre vagy a település vezetőjének hívására, vagy a helyben élők valamilyen problémája miatt megyünk. Minden esetben olyan helyre indulunk el, ahol szívesen fogadnak, azt tapasztaltuk ugyanis, hogy ahol nem várnak minket, ott általában eredménytelenek is vagyunk.

Hogyan látnak munkához?

Először a családok problémáit megismerve felállítunk egy diagnózist, ennek érdekében létrehozunk egy közösségi helyet. Elvárás, hogy ne legyen nagy kontraszt a helyi viszonyok és a létrejött iroda között. Olyan berendezéseket viszünk oda, olyan környezetet alakítunk ki, ahova a helybelieknek nem jelent gondot bemenni. Nem szeretnénk kialakítani egy kvázi ügyfélszolgálatot, ahonnan felmérjük a helyzetet és megírjuk a terveket, amiből majd aztán egy központi program válik. Ehelyett a helybeliekkel próbáljuk meg közösen végiggondolni a feladatokat. Törekszünk rá, hogy az első munkatársaink közé roma embereket is felvegyünk. Nemcsak azokra gondolok itt, akiket valamilyen foglalkoztatási programba vonunk be, hanem azokra is, akiket a saját munkatársainkként szeretnénk alkalmazni. Például a Tarnabodon is vannak roma mentoraink, akik a helyi fiatalokkal foglalkoznak. 

Tarnabodon milyen programjaik működnek?

2004-2006-ben kerültünk a településre, és ott is a lépésenkénti módszert követtük. A faluban szinte nem voltak munkahelyek, az önkormányzat a szokásos módon egy-két munkahelyet biztosított, egyébként pedig 30-40 km-es körzetben nem nagyon volt álláslehetőség. Az akkori leépült közösségi közlekedés alkalmatlan volt arra, hogy a munkaidőhöz igazodva az emberek be tudjanak járni más környező településre dolgozni. A szeretetszolgálat elsősorban nem munkáltatóként jelenik meg, de abban a helyzetben az bizonyult a legjobb megoldásnak, hogy létrehoztunk egy elektronikai bontóüzemet. Megvettünk és átalakítottunk egy helyi istállót, ahol aztán megteremtettük ezt a fenntartható tevékenységet, ami máig megy, és támogatás nélkül működik. Ekkor már nagyon jól láttuk a családok helyzetét és a többi egyéb problémát is. Átvettük az egyre inkább lepusztuló iskolát, mert már a normális fenntartását sem tudták megoldani. A következő lépés az óvoda volt, de láttuk, hogy ez még mindig nem oldja meg a problémákat, és ez még mindig a diagnózison alapuló tervezés része. Létrehoztunk egy helyi Biztos Kezdet Gyermekházat, ahová a szülők az újszülött csecsemőkkel és óvodás korú gyerekeikkel bejárhatnak, ahol aztán alapvető ismereteket sajátíthatnak el. Munkatársak között is vannak helyi roma asszonyok. Egy olyan támogató közösség alakult itt ki, amelyben nagyon sok mindent meg lehet tanulni. A családok már nem csak az iskolából, meg az óvodából, hanem a gyermekházakból is kapnak mintákat, amiket aztán otthon nagy sikerrel tudnak alkalmazni.

A foglalkoztatásra milyen lehetőségek kínálkoztak más helyszíneiken?  

Tiszabőn és Tiszaburán jelentős a helyi közfoglalkoztatás, hiszen nagyon sok embernek biztosít munkát. A környéken várhatóan hamarosan beindul az építőipar is, távolabb már keresik a munkavállalókat, de sajnos nincs olyan építőipari tudással rendelkező csapat, amelyik el tudna helyezkedni ezen a területen. Ezt felismerve egy pályázati felhívásra elindítottunk 30 fő részére betanított kőműves képzést. Ez egy gyakorlatorientált betanító képzés, tehát miközben tanulnak, már dolgoznak is. Felújíthatják a helyi épületeket, gyakorolnak, és mire elvégzik a képzést, fel tudunk állítani egy olyan kis építőipari csapatot, amelyik majd munkát tud vállalni. Az egyik legnagyobb kihívás, hogy hogyan tudjuk ezeket az embereket kimozdítani a faluból.

Helyben kell munkalehetőségeket teremteni, vagy a mobilitást kell ösztönözni?

A helyben dolgozásnak és az otthonlétnek nagyon nagy értéke van ezeken a településeken. A jelenlegi tendencia alapján mindenhol elvárás az, hogy a munkavállalók legyenek mobilak. Nekünk ezzel kapcsolatban fenntartásaink vannak. Egyrészt szerintem a tíz évvel ezelőtti viszonyokhoz képest már sokkal mobilabbak a munkavállalók, másrészt pedig azt látjuk, hogy inkább helyi mikroszintű mobilitási szükségletekkel találkozunk. Tarnabod 30-50 km-es környezetében már vannak munkahelyek, hiszen a Jászság, valamint az M3-as autópálya közelsége miatt a fejlődő ipari övezetek találhatóak ezen a környéken. Az itt élőknek fel kell készülniük arra, hogy amikor nem tudnak megfelelő jövedelemhez jutni otthon, akkor a környéken kell munkát vállalniuk. Na és itt vannak nagyon nagy akadályok, hogy hogyan lehet oda eljutni. 

Erre nagyon jó konkrét példával Gyulajon találkoztunk egy itt működő szövetkezet néhány embernek ad munkát. A településen sikeres a közfoglalkoztatás, ugyanakkor még mindig van egy-kétszáz olyan ember, akinek a munkavállalása továbbra is probléma. A környéken 40-50 km-re, vagy akár most már közelebbről is munkavállalókat keresnek, de nehezen megy a toborzás. Egy közvetítő cég embereket keresett egy környékbeli nagy céghez, és a szociális munkásunk szervezte meg, hogy a gyulajiak felkészüljenek a tesztre. A tesztírás első körében a 8 általánost végzett emberek nagy része sajnos nem felelt meg, mégis azt mondom, hogy történt itt egy nagy előrelépés. Kollégánknak sikerült összekapcsolnia a keresletet és a kínálatot, majd megnéztük, hogyan lehet felkészíteni az embereket a munkavállalásra. A következő két-három alkalommal ez olyan sikeres volt, – egyrészt a munkaadó, másrészt a közvetítő cég segítsége révén – hogy most már 70 ember tud dolgozni. Ez azt jelenti, hogy szignifikánsan javult a település munkaerő-piaci helyzete. 

Milyen személyes problémákkal találkoznak munkájuk során?

Tarnabodon dolgoztak nálunk olyanok, akiknek a havi jövedelme két bankban landolt, mert adóstársak, meg kezesek voltak. A törlesztést a hitelfelvevő nem tudta fizetni, ezért a dolgozóinktól tiltották le a bér jelentős részét. Ezt úgy kell elképzelni, hogy fizetéskor gyakorlatilag nem kaptak kézbe semmit.

Egy korábbi munkatársunk hitelt vett föl a házára, de nem tudta visszafizetni. Már milliós tartozása halmozódott fel. Három gyermeke van, nagyon családcentrikus fiatalemberről beszélünk, de ez majdnem mindenkire igaz, aki nálunk dolgozik. Nehezen mozdult el a településről. Mégis egyetlen megoldás jöhetett számításba: nagyon erős támogatással el lehetett azt érni, hogy most már bejár egy környékbeli céghez, és 2-2,5-ször annyit keres, mint amit nálunk kapott. Több műszakban dolgozik, sajnos otthon nélkülözniük kell, mert a családja csak este látja, meg hétvégén. Mégis, a támogatásunkkal, valamint mentorálással eljutottunk oda, hogy nem jött vissza hozzánk dolgozni, vissza tudta fizetni az adósságát is. Most már többen járnak be egy autóval ahhoz a céghez, sőt mára már több cég is küld be buszokat a faluba. Tudom, hogy ebben a történetben benne van az is, hogy az emberek elszakadnak az otthonuktól, mégis ez egy nagyon szerencsés és sikeres konstelláció. 

Mi a sikeres felzárkóztatás titka?

Ha rugalmasan reagálunk a helyi szükségletekre, és egy viszonylag tágabb környezetben megfelelő együttműködéseket tudunk kialakítani, akkor a nagy állami rendszereknek a hiányosságait pótolhatjuk. Azt gondolom, hogy a hazai intézményrendszeren belül leginkább a helyi szintű együttműködésekkel van probléma. Magyarországon az egyébként jól kiépült intézményrendszer nem éri el a problémákat, illetve az embereket. Működik egy kormányhivatal, foglalkoztatási szervezeti egységgel, amelyik elvileg lefedi az egész járást, működnek a családvédelmi szolgáltatási intézmények, amelyek egészen a családokig eljutnak. Működik a piac a munkaerő-közvetítőkkel, mindezek mellett pedig működik az oktatási rendszerünk, amelyik nem tudja megoldani, hogy egy egyszerű munkahelyi felvételi tesztet sikeresen elvégezzenek. Ezek a területek külön-külön ellátják funkcióikat, de együttműködésről nem tudunk beszélni. Természetesen ennek rendezése magasabb szintű koordinációt igényel, de a problémák mindig helyi szinten vannak.. Makroszinten nézve a forráshoz jutás problémája magasabb szinten eredeztethető, tehát amikor megjelenik egy EFOP-os és egy GINOP-os felhívás, majdnem ugyanarra, vagy hasonló célcsoportra, hasonló eszközökkel, akkor azt látom, hogy a forráskoordinációban hiányosságok vannak.

A sikerekhez az kell, hogy jó munkatársaink legyenek, a település vezetőivel partnerként dolgozhassunk,és hogy jó üzleti kapcsolatokat lehessen kialakítani. Minden esetben helyi diagnózison alapuló tudásra, és szervezetettségre van szükség. Persze a rugalmas reagálásnak a finanszírozás oldaláról is megvannak a feltételei. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szerencsés helyzetben van abból a szempontból, hogy a kis szervezetekhez képest más, saját forrásból is gazdálkodunk, amiket különböző adományokból, és a saját működésünkből, megtakarításainkból be tudunk vinni a programjainkba. Így olyan költségeket tudunk átmenetileg finanszírozni, amit az egyes közösségi és hazai projektek nem engedhetnek meg. Ez viszonylagos biztonságot nyújt, és ha megjelenik egy pályázat, ami beilleszthető a programunkba, azzal megpróbálunk a komplex tevékenységünkből egy-egy szeletet megvalósítani.

Az interjú képgalériája az alábbi linken érhető el: 

http://kozfoglalkoztatas.kormany.hu/?_preview=55344683-969d-2968-fa17-00004ecdf7f6