Különleges tésztaüzemet adtak át Véménden. A településen az előző években elindított mezőgazdasági program része a sertés- és a fürjtartás is. A fürjtojások a most átadásra kerülő közfoglalkoztatási program keretében kialakított tésztaüzemben kerülnek felhasználásra. A „Fürjes” Tésztakészítő üzemet Dr. Hoffmann Imre a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára adta át.

Köszöntőjében Helyettes Államtitkár Úr méltatta a Baranya megyei község közfoglalkoztatását, annak eredményeit, azt, hogy a település önkormányzata igyekszik nagy arányban bevonni a helyben élő hátrányos helyzetű személyeket a közfoglalkoztatási programokba. Mint mondta, örömmel fogadta el a felkérést, hiszen a helyi kapacitások továbbfejlesztése egy olyan érték- és munkahelyteremtő beruházás, mellyel a település bebizonyította, hogy képes fejlődni, kiemelkedő tevékenysége által maradandó értéket teremteni. Kiemelte: - Véménd évről évre bizonyítja, hogy példamutató módon képes helyi adottságainak kihasználására, és minden lehetőséget megragad új termékek bevezetésére, elterjesztésére. Ezt bizonyítja az is, hogy az idei évben Véménd Község Önkormányzata tevékenységét a Belügyminisztérium Start Plusz elismerésben részesítette.

A közfoglalkoztatás jelenleg 70 fő számára biztosít közfoglalkoztatási lehetőséget a településen élők számára. 14 fő hosszabb időtartamú, illetve 48 fő járási startmunka mintaprogramban vesz részt. A járási startmunka mintaprogramok mezőgazdasági programelemében 8,5 ha-on szántóföldi és fóliás növényeket, zöldségeket termesztenek, amelynek elsődleges célja a napi 300 főre főző helyi főzőkonyha ellátása. A programot mostanra állattartással is kibővítették, jelenleg 60 sertés és közel 500 fürj biztosít alapanyagot hús, illetve tojás formájában. Mostantól pedig a fürjtojásokat az új tésztaüzemben is fel tudják dolgozni.

Ugyancsak a közfoglalkoztatás keretében, olyan önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan felújítását végzik, amely már több éve használaton kívül áll. A felújított ingatlan elsősorban vendégfogadásra lesz alkalmas, de ezen túl szükséglakásként is funkcionálhat.