Policy

A közfoglalkoztatás, mint szakpolitika

A közfoglalkoztatás, mint szakpolitika című tanulmány nem kevesebbre vállalkozik, mint az immár tíz éve működtetett egységes közfoglalkoztatás hazai rendszerének részletes bemutatására, szakpolitikai kapcsolódásainak feltárására és értékelésére. E vállalás már csak azért sem könnyű feladat, mert egy olyan rendszer működési sajátosságait foglalja össze, mely megszületése óta heves viták tárgya a hazai és a nemzetközi politikai életben és a közéletben egyaránt.
Bővebben


A közfoglalkoztatás aktuális kihívásai – javasolt fejlesztési irányok
tudományos - szakmai konferencia

A Belügyi Tudományos Tanács Közfoglalkoztatási Munkacsoportja és a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási Statisztikai Elemzési és Monitoring Főosztálya 2015. november 25-én egész napos tudományos - szakmai konferenciát rendezett. A rendezvény védnöke dr. Felkai László, közigazgatási államtitkár, a Belügyi Tudományos Tanács elnöke volt. A résztvevőket a Belügyminisztérium részéről dr. Hoffmann Imre, közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár, a Magyar Tudományos Akadémia részéről prof. dr. Besenyei Lajos, az MTA IX. Osztálya, Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottságának társelnöke köszöntette. A délelőtti, plenáris ülésen a kapcsolódó tudományterületek neves kutatói ismertették a közfoglalkoztatás különböző aspektusaira vonatkozó elméleteiket, tudományos tapasztalataikat. A plenáris ülést követően három eltérő témakör köré szerveződő pódiumbeszélgetésen kutatók, közfoglalkoztató önkormányzati vezetők és a szakigazgatás különböző területeinek és szintjeinek képviselői fejtették ki a véleményüket előre egyeztetett kérdések megválaszolásával. Összefoglaló jelentés

Menü

Navigáció