Példás közfoglalkoztatás, folyamatos fejlesztések

Publikálva: 2017. június 8.

A Sárospatakhoz közeli Makkoshotykán az önkormányzat a legnagyobb foglalkoztató, mintegy 100 közfoglalkoztatott végez értékteremtő munkát. A közfoglalkoztatási programoknak köszönhetően 2010 óta folyamatosan fejlődik a település.

A közfoglalkoztatás keretében igen szerteágazó azon tevékenységek skálája, melyet a zempléni településen folytatnak. Van betonüzemük, foglalkoznak kerítésdrót fonásával is. Mezőgazdasági programjukban 600 négyzetméteren fóliás növénytermesztés folytatnak, mangalicát tenyésztenek. Már elkészült az aszaló- és gyógynövényszárító üzemük, az engedélyeztetési folyamat lezárását várják. Vadon termő gombák aszalásával, valamint aszalt paradicsom előállításával foglalkoznak majd.
A hegyaljai fejlesztési programnak köszönhetően egy parkot alakítottak át. Az alsó kastélyban felújították a homlokzatot, de megújult a park és a járda is. Átadtak egy ökoturisztikai központot, amelyet a helyi lakosság is rendszeresen igénybe vesz rendezvények lebonyolítására. A Belügyminisztérium önkormányzati ellátást szolgáló fejlesztések támogatása keretében az elnyert közel 30 millió forintból újították fel a makkoshotykai óvodát. A régi palatetőt új cseréptető váltotta, valamint elhelyeztek egy 1 kilowattos napelemet is.
A falu csinosítását folytatni kívánják, így a focipályán egy öltözőt és egy szálláshelyet szeretnénk létesíteni, valamint a szabadtéri színpadot is befednék. A kastélyprogramon belül az iskola épületét teljesen felújítanák, a kastély épületében átalakítanák az éttermet, az épület első részében pedig turista-csalogatóul a helyi sajátosságokat mutatnák be.
2016. decemberben a közfoglalkoztatás terén elért eredményeik elismeréseként miniszteri oklevelet, valamint 5 millió forint jutalmat kaptak. Ebből vásároltak egy régi raktárépületet, ahová – a felújítás után - a helyi önkormányzat hivatala költözik.

(Forrás: Észak-Magyarország)

Menü

Navigáció