IV. Országos Közfoglalkoztatási Kiállítás

Publikálva: 2018. szeptember 18.

„Vidéki hagyományok és ízek vására” címmel, immár negyedik alkalommal rendezte meg a Belügyminisztérium az Országos Közfoglalkoztatási Kiállítást. A két napos rendezvénynek idén új helyszín, a Millenáris Park adott otthont. A nagyszabású rendezvény célja, hogy a nagyközönség számára (is) bemutassa az egész országban működő értékteremtő közfoglalkoztatást, amelynek a munkaerő-piaci integrációs hatásain túl jelentős szerepe van a vidék- és településfejlesztésben, a kistelepülések önellátóvá válásának folyamatában is.

Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár nyitóbeszédében elmondta, hogy „az Orbán-kormány 2010-ben egy olyan társadalom kiépítését tűzte ki célul, ahol az emberek a munkájukkal, tehetségükkel küzdenek magukért, a kisebb közösségekért és a nemzetért.”  Kiemelte, hogy a kormány azon dolgozik, hogy a közfoglalkoztatottak száma a piaci igényeknek megfelelően csökkenjen, hogy az ebben a formában dolgozók át tudjanak lépni az elsődleges munkaerőpiacra, hiszen ez bizonyítja a közfoglalkoztatás sikerességét. Ugyanakkor a jelenlegi átalakuló munkaerőpiaci környezetben a munkaadók kihívásként élik meg a közfoglalkoztatottak számának folyamatos visszaesését. Az államtitkár szerint a munkáltatóknak megoldást jelenthet a foglalkoztatási szerkezet újragondolása, a szociális szövetkezeti forma kialakítása. 

Az országos seregszemlén 100 közfoglalkoztató és 30 szociális szövetkezet mutatta be tevékenységét, illetve az általuk megtermelt, előállított termékeket. A kiállítás sokszínűsége jól érzékeltette a közfoglalkoztatásban rejlő lehetőségeket, illetve a közfoglalkoztatók és közfoglalkoztatottak kreativitását. A több ezer látogató megismerkedhetett a mezőgazdasági programokban megtermelt növényekkel (pl. zöldségek, gyümölcsök, gyógynövények), illetve az ezekből előállított gyógynövény-szirupokkal, zöldségkrémekkel, szörpökkel, lekvárokkal, savanyúságokkal. Az állattartás eredményeit rengetegféle száraztészta, tejtermék és húsáru prezentálta.

Mivel a közfoglalkoztatási programok ipari jellegű tevékenységekre is lehetőséget adnak, ezek termékei között megtalálhatóak voltak különböző faipari termékek, játszótéri padok, kerámiatárgyak, szőttesek, textiltermékek, gyermekjátékok is. A termékbemutatót látványfőzés és kóstoltatás tette emlékezetesebbé, hiszen több település is készült gasztronómiai különlegességeivel. Ennek köszönhetően megismerkedhettek az érdeklődők a herőce, pampuska, pecsenka ízeivel, az édesszájúak pedig különféle házi- és péksüteményeket fogyaszthattak.

Kapcsolódva a  „Családok éve” programsorozathoz, számos programlehetőséget biztosítottak a kisgyermekes családok számára: voltak gyerekkoncertek, népi fa játékok a játszótéren, bemutató keretében  megismerhették a rendőrség és a tűzoltóság munkáját, kézműves-bemutató során kipróbálhatták  a fafaragást, a dekupázs technikát, az ékszerkészítést vagy a csigatészta készítését is. A kiállítás kulturális programja meglehetősen színes volt, hiszen az ország minden tájáról érkeztek néptánc, illetve népdal-csoportok, és mind a két nap végén a hazai könnyűzene népszerű képviselői adtak koncertet. 

Dr. Hoffmann Imre közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár záróbeszédében elmondta, a tárca évről évre igyekszik megújulni a kiállításokon, s ennek megfelelően idén megújult helyszínen, megújult köntösben, Vidéki Hagyományok és Ízek vásáraként hirdették meg az eseményt. -  Minden közreműködőt, közfoglalkoztatót és közfoglalkoztatottat, elismerés és köszönet illet, nem csak a színvonalas bemutatkozásért, hanem programjaik sikeres megvalósításáért is. Látható, hogy a kiállításokon való részvétel mögött rengeteg munka és felkészülés áll, külön köszönöm Önöknek áldozatos munkájukat és a gondos felkészülést – tette hozzá a helyettes államtitkár. 

Ebben az esztendőben is versenyeztek a kiállítók a „Legszebb stand” címért. Az idei győztes Körösszegapáti Nagyközség Önkormányzata lett, a második helyen a szombathelyi Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft., a harmadik helyen pedig Kelevíz Község Önkormányzata végzett. A díjakat dr. Hoffmann Imre közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár adta át a nyerteseknek. 

Menü

Navigáció