III. Országos Közfoglalkoztatási Kiállítás

Publikálva: 2017. szeptember 22.

A Belügyminisztérium immár harmadik alkalommal szervezte meg az Országos Közfoglalkoztatási Kiállítást a Vajdahunyad várában. A szeptember 22-23-án megrendezett eseményen 115 közfoglalkoztató és 17 szociális szövetkezet mutatja be közfoglalkoztatási programjait, illetve a programok keretében előállított terményeit, termékeit.

A már hagyományosnak mondható közfoglalkoztatási kiállítások rendezvénysorozat legkiemelkedőbb állomása a fővárosi seregszemle, hiszen itt az ország minden tájáról érkeznek közfoglalkoztatók, hogy megismertessék értékteremtő munkájukat az érdeklődőkkel.

A kiállításon a közfoglalkoztatottak által készített termékek láthatóak, amelyeket a helyszínen meg is kóstolhatnak az oda látogatók. A színpadon kulturális programokkal várják a nagyérdeműt, elsősorban népzenei és néptánc produkciókkal. A kézműves foglalkozásokon tradicionális kézimunkákkal ismerkedhetnek az érdeklődők, mint például a kosárfonás, bőrdíszmű-készítés, vagy éppen a fazekas korongozás. A legkisebbeket különféle ügyességi és társasjátékokkal várják. Ennek megfelelően megtanulhatják a karikadobálást, illetve kipróbálhatják magukat sárkányölő lovagként, de részt vehetnek a csigafuttatásban, vagy a diókergetésben is. Szabadtéri mozi is van, a 2 napos rendezvény alatt 9 mesefilmet, illetve vígjátékot vetítenek le, többi között a Csinibaba, illetve a Macskafogó című filmeket.

Ebben az esztendőben is megválasztják a „Legjobb stand” díj első három helyezettjét, akiknek dr. Hoffmann Imre közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár adja majd át a Belügyminisztérium jutalmait.  A rendezvény 2017. szeptember 22-én 10.00 órától 18.00 óráig, 2017. szeptember 23-án 10.00 órától 16.00 óráig látogatható.

A kiállítás progamterve letölthető az alábbi linkről: III. Országos Közfoglalkoztatási Kiállítás

A kiállítást idén első ízben nemzetközi konferencia előzte meg, amelyen a közfoglalkoztatás rendszeréről, jó gyakorlatairól, valamint a lehetséges kimenetekről, a szociális szövetkezetek működésének magyar és külföldi tapasztalatairól hallhattak a vendégek. A hazai prezentációk mellett olasz, spanyol, szlovák és német előadók bemutatták hazájuk gazdasági és foglalkoztatáspolitikai helyzetét, sajátosságait, illetve egyéni megoldásaikat.

Nemzetközi Közfoglalkoztatási Konferencia programterve
2017. szeptember 21.
Időtartam Előadás címe Előadó (név, beosztás) Szervezet, ország
09.00-10.00 Érkezés, regisztráció    
10.00-10.20 Köszöntő, a konferencia megnyitása  Pogácsás Tibor
államtitkár 
Belügyminisztérium
Magyarország
10.20-10.45 A közfoglalkoztatás történelmi gyökerei Európában        Dr. Borbély-Pecze Tibor Bors
 szakmai tanácsadó
Nemzetgazdasági Minisztérium
Magyarország
10.45-11.20 A közfoglalkoztatás helye, szerepe a vidékfejlesztésben, a települések fejlődését mutató számok tükrében   Réthy Pál
főosztályvezető
Belügyminisztérium
Magyarország
11.20 - 11.40 Kávészünet    
11.40-12.00 Jó gyakorlat nagy hátránnyal – közösségépítés közfoglalkoztatással Cserdiben Bogdán László
polgármester
Cserdi
Magyarország
12.00-12.20 Hajléktalanok foglalkoztatásban      Szanyi Gergely
programvezető
Baptista Szeretetszolgálat
Magyarország
12.20-13.20 Ebédszünet    
13.20-13.40 Magyar Közút Nonprofit Zrt. legjelentősebb programjai, eredmények Szilvai József Attila
műszaki vezérigazgató-helyettes
Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Magyarország
13.40-14.00 Értékteremtő közfoglalkoztatás fejlődése, térségi partnerség  Németh Balázs
polgármester
Bácsalmás
Magyarország
14.00-14.10 A közfoglalkoztatás alapjain szerveződő szociális szövetkezetek működése a gyakorlatban, tapasztalatok Lehel Andrásné
osztályvezető
Belügyminisztérium
Magyarország
14.15-14.30 Fókuszban az önkormányzati tagsággal rendelkező szociális szövetkezetek támogatása Dr. Karakó László
ügyvezető igazgató
OFA Nonprofit Kft.
Magyarország
14.30-14.45 Kávészünet    
14.45-15.10 A trentinoi szövetkezeti rendszer Mr. Egidio Formilan, főosztályvezető International Relations of the Federation Of Trentino Co-operatives
15.10-15.35 A spanyolországi szövetkezetek múltja, jelene, jövője Juan Carlos Perez de Unzueta Arrieta  
tiszteletbeli konzul 
Consulado Honorario de Hungría en País Vasco, Navarra y La Rioja
15.35- 16.00 A foglalkozás, a szociális gazdaság és a szociális vállalkozások jövője Szlovákiában Ing. Eva Pongracz, PhD. 
tanszékvezető-helyettes
Pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem Szociális Fejlődés és Munka Kara
Szlovákia 
16.00-16.25 Németország keleti régióinak felzárkóztatása, feladatok, eredmények  Mr. Wolfgang Müller, Managing Director Europe of the German Federal Employment Agency German Federal Employment Agency
16.25-17.00 Kérdések-válaszok    

Menü

Navigáció