Gyümölcsfeldolgozót avattak Trizsen

Publikálva: 2018. június 1.

Ünnepélyes keretek között átadták Trizsen az új gyümölcsfeldolgozó kisüzemet, mely a Belügyminisztérium támogatásából épülhetett fel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kistelepülésen. Az átadón Réthy Pál, a BM Közfoglalkoztatási Stratégiai és Koordinációs Főosztályának vezetője is részt vett.

Mint azt köszöntőjében Főosztályvezető Úr elmondta: 2012 óta kiemelkedő teljesítménnyel működteti a helyi önkormányzat a közfoglalkoztatási programjait, a megtermelt gyümölcsfélék további felhasználását, feldolgozását teszi lehetővé a most elkészült kisüzem.

A település évek óta részt vesz a közfoglalkoztatásban, ennek keretében elsősorban zöldség és gyümölcs termesztésével foglalkoznak, többek között konyhakerti növényekével és bogyós gyümölcsökével. Trizsen régi tájfajta gyümölcsfák megmentésével, újak ültetésével biztosítják az ízében és minőségében is kiemelkedő, egyedi ízű és kiváló minőségű termékek előállítását. Ez adta az ötletet ahhoz, hogy amint lehetőség nyílik rá, elindítsanak egy gyümölcsfeldolgozó kisüzemet.

Az átadott gyümölcsfeldolgozó egy meglévő vályog falazatú épület felújítása és bővítése révén, könnyűszerkezetes építéssel készült el. 

Menü

Közfoglalkoztatás

Navigáció