Átadták a Hajdúsági Húsfeldolgozót

Publikálva: 2018. március 21.

Húsfeldolgozó üzemet adtak át ünnepélyes keretek között Hajdúböszörményben 2018. március 21-én. Az üzem a Belügyminisztérium által finanszírozott magas hozzáadott értékű program keretében készült el. Az üzemben a - szintén közfoglalkoztatás keretében kialakított -„Hajdú tanyán” felnevelt állatokat dolgozzák fel. A városban 2017-óta működik vágópont, de a most átadott üzemmel kiegészülve lehetővé válik a jobb minőségű közétkeztetés megteremtése, a felesleget pedig a szabadpiacon értékesíthetik. A létesítményt dr. Hoffmann Imre közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár avatta fel, valamint az eseményen köszöntőt mondott dr. Tiba István országgyűlési képviselő, és Kiss Attila polgármester is.

Mint azt dr. Hoffmann Imre helyettes államtitkár beszédében elmondta: „Hajdúböszörmény a közfoglalkoztatás bevezetésétől kezdődően arra törekedett, hogy értékteremtő tevékenységet valósítson meg, melyek közül a mezőgazdasági programok kiemelkedő színvonalúak. A most átadásra kerülő feldolgozó üzemmel válik teljessé a feldolgozottság, így teljesedik ki a Belügyminisztérium által finanszírozott magas hozzáadott értékű program.” Hozzátette: „A hajdúböszörményi Önkormányzat a helyi foglalkoztatási lehetőségek bővítésével javítja település népességmegtartó képességét, ezáltal munkát és megélhetést biztosít az emberek számára.” 

Dr. Hoffmann Imre emlékeztetett arra, hogy a Kormány továbbra is csupán átmeneti megoldásként tekint a közfoglalkoztatásra. Hangsúlyozta: a hazai foglalkoztatás-bővítés kulcsa elsősorban a nyílt munkaerőpiacon megjelenő álláshelyek számának növelése, amelyekhez a Kormány ösztönző eszközökkel járul hozzá. Jelezte, hogy az Európai Bizottság által március elején közzétett 2018. évi Országjelentés megállapította, hogy a magyar munkaerőpiac teljesítménye a piac fokozódó szűkülése mellett továbbra is javult. 

Menü

Közfoglalkoztatás

Navigáció